° Ott ült velem szembe,
asztalon pihenő kezemet fogta sajátjával. Arcán szomorkás mosoly ült, tekintete
vegyes érzésekkel volt tele. A fájdalom, a szomorúság dominált, de a kedvesség
fénye akkor is ott ült íriszein. Hüvelykujjával megsimította kézfejem és
mosolyát továbbra is megtartva ejtette ki a szavakat, amik megváltoztatták az
életem további hónapjait, éveit.
- Nem tudnám elviselni
azt a fájdalmat, ami azzal jár, hogy a párom mást szeret úgy, ahogy én őt. °
~¤~
- Kiakadok, ha nincs meg a kulcsod!
- Nyugi, megvan! – húztam elő hosszas kutatás után lakásom
ajtaját nyitó cuccot. – Ugye azért a tied is megvan?
- Meg, de otthon hagytam, siettem, hogy időbe a sulinál
legyek.
Mindketten lerúgtuk a cipőinket, a szobámba levágtam a
táskámat az asztalomra, egy otthoni melegítővel együtt elvonultam átöltözni.
Mire visszaértem, HongKi már a bevetetlen ágyamon ücsörgött, a macskát
nyomorgatva. Tudja jól, hogy a dög nem szereti, ha simogatják, csak akkor, ha
őnagysága úgy akarja és akkor is csak a fején. De neki akkor is mindig meg kell
gyötörnie, mert tudja, hogy ideges lesz tőle. Fejemet megrázva huppantam le
mellé, a macska felém nézett, szinte kiolvastam a szeméből, mire is gondol.
„Minek hoztad ezt a fura valamit megint ide? Szedd már le rólam! Ha nem
segítesz, leszarom a szőnyeget!” Egy ideig még hagytam, had szenvedjen,
megérdemelte, mert összekarmolta a kezem, és még dorombolt is mellé! De aztán,
amikor már morogni kezdett, akkor megszabadítottam a kínoktól, de az másnap
reggelig nem jött a közelembe, és mindig tisztes távolból bámult, a
leggonoszabb nézésével.
- Nagyon utál, ugye tudod?
- Tudom, nem is merek itt aludni, a végén álmomba megtámad.
- Nem csinál ilyet, ő szemtől szembe támad… elhiteti veled,
hogy cuki, és szeret és hízeleg, aztán miközben dorombol, jól beléd mélyeszti a
fogait…
- Tapasztalat? – kérdezte vigyorogva.
- Ááá, dehogy! – emeltem fel az előbb vázolt taktika
áldozatául esett végtagomat. Persze, jól kiröhögött, mint mindig.
A szokásos, értelmetlen hülyeségekről szóló beszélgetésünk
után valahogy a malacfejű kezébe került a laptopom és az előzményeimbe
megkereste a legutolsó One Piece részt, amit láttam és elkezdtük nézni, hiába
látta már, mert én le vagyok maradva. A végtelen történetet végtelen filler
áradat követte (khmmm Naruto) és persze nem maradhatott ki a sorból egymás
leverése játékban.
- Mért hagytátok ott a dormot? – szólaltam meg random.
- Ez most így honnan jött? – kérdezte értetlenül, mire csak
vállat vontam.
- Csak fura, hogy már egy ideje mind vagy szülőkkel, vagy
egyedül laktok. Minden más banda dormozik.
- Hát, volt egy csúnya esetünk sasaeng fanokkal…
- Fúj, arra emlékszem. Pont felmentem veletek együtt,
úgyhogy láttam… Meg mehettünk mindent újra beszerezni.
- Iggeeen, meg tudod hét év összezárva… Már kellett, hogy
külön legyünk – vont végül vállat.
- De ez se feltétlen jó rátok nézve. – Értetlen, kíváncsi
tekintetére sóhajtva kezdtem kifejteni a dolgot. – Mármint, te sokszor nem vagy
ott próbán, csomó más elfoglaltságod van, filmek, sorozatok. A többiek is
szanaszét laknak, alig találkoztok, maximum a maknae line. Ilyen szempontból
fasza dolog a dorm, mert legalább összetartotok, és minden hülyeségét
elviselitek a másiknak, meg így könnyebb együtt dolgozni. Legalábbis szerintem.
- Hmm…
- Lehet hülyeség, meg én nem látok bele a dologba, de,
SZERINTEM, hogy még tovább kihúzzátok együtt, és hogy a többiekbe fel se
merüljön, hogy kilépsz, jó lenne ez az együttélés.
- Kilépni? Én? – bólintottam kérdésére. – Szerintük ki fogok
lépni?
- A te bandád, te vagy a frontember. Neked kéne tudni.
- Minseo, mondtak neked ilyet, hogy szerintük ki fogok
lépni? – nézett rám komolyan, két kezével vállaimat fogva. Tekintetemet
elemeltem róla, gondolkozva, mégis mit válaszoljak. Végül visszanéztem rá, és
úgy válaszoltam.
- Egyszer, egy kicsi sojou után beszélgettem Seunghyunnal
meg Minhwannal és akkor mondták. Félnek, hogy ez lesz.
- De hát… Tudhatnák, hogy sose tennék ilyet!
- Akkor mond meg nekik. Ha neked is elmondják ezt, akkor
biztosítsd őket, hogy nem lesz így. – Hangom és tekintetem is komoly volt.
Kezeit leemelte vállaimról, és ölébe ejtette őket. Hozzá közelebb lévő kezemmel
megszorítottam övét, mire rám emelte eddig combját bámuló szemeit. Kedvesen
rámosolyogtam és lassan feltápászkodtam az ágyról, kezét még mindig fogva. –
Elfutok zuhanyozni, addig ne nyírjátok ki egymást az öreglánnyal! – szavaimra
végre újra elmosolyodott.
- Nem ígérek semmit.
°˘°˘°
- Beágyazzak neked a kanapén? – kérdeztem a fürdőből
visszatérőt, aki éppen vizes haját dörzsölte egy kis törölközővel.
- Jó nekem itt is – mosolyából megértettem mire céloz.
Megadóan sóhajtottam, majd arrébb csúsztam az ágyon.
- Úgyis mindig arra kelek reggel, hogy itt fekszel… - jegyeztem
meg, miközben vigyorogva bemászott mellém.
- Legutóbb gimisek voltunk, amikor megengedted.
- Élvezd ki, lehet nem lesz több ilyen.
- Csak szólok, hogy nem hoztam A párnám – emelte ki az „a”
betűt, utalva a kis ölelő párnájára.
- Fasza… Amíg nem vagy büdös elviselem… - mondatomra egyből
átdobta egyik karját vállamon és vigyorogva húzott közelebb magához. – Mondom,
ebből nem csinálunk rendszert.
- Persze-persze… Belegondoltál már abba… - kezdett bele egy
kis csönd után – hogy, ha egy fangirl lenne ilyen helyzetbe, mit reagálna.
- Én is az vagyok.
- Tudom, te vagy az elsőszámú, de ha csak egy sima fan
lennél, aki nem ismer tízen nem tom’ hány éve, akkor tuti nem kötekednél, és
meg se mernél szólalni mellettem. Szerinted?
- Úr Isten! Lee HongKi a rock és filmsztár! Jézusom! –
hangomat elváltoztattam kis nyávogósra, mire a mellettem fekvő felröfögött.
Igen, jól olvasod, felröfögött. Mert egy malac. – Jaj, valami rosszat mondtam
és most kinevet. Oppa ne nevess! – már majdnem legurult az ágyról, engem is
magával húzva, úgy kellett elkapnom. – Ahj, ez de kínos! Biztos valami
butaságot mondtam, azért nevet rajtam oppa… - ezután a mondat után kis szünetet
tartottam és elröhögtem magam végre én is. – Ennyit bírtam!
- Még le is oppáztál! – röfögött tovább.
- Én csak imitáltam egy kis fanpicsát – vontam vállat. -
Nade! – csaptam hasba a fetrengés miatt átfordult malackát. – Alvás, mert ma
megyünk túrázni. – Akkor már hajnali egy-két óra lehetett, mire végre
lenyugodott, és visszafordult abba a pozícióba, ahol én foglaltam el az ölelő
párnája helyét.
~¤~
Másnap, vagyis aznap, valamikor kilenc óra körül sikerült
magamat és őt is kirugdalnom az ágyból. Én se tudok felkelni sose, ő meg aztán
pláne nehéz eset, de amikor szó szerint lerúgtam az ágyról, akkor már hajlandó
volt felkelni.
Emlegettem itt ezt a túrát, de gondolom, nem értitek miről
beszéltem pontosan.
A régi sulis barátainkkal szoktuk bejárni ezt a kört, de
néha a többi bandatag is társul hozzánk. Mindig ugyan azt csináljuk. De full
ugyan azt. Elmegyünk egy helyre, ahol szintekre osztjuk a programot. Minden
szinten mást csinálunk és szépen lassan haladunk felfelé. Először a
játékterembe megyünk, ahol HongKival rendszeresen kihalászunk minden cuki
plüsst. Minden játékkal játszunk, mert olyan nincs, hogy egyet is kihagyunk.
Amikor már megunjuk, felmegyünk a következő szintre billiárdozni. Ott olyan
három-négy órát töltünk el és közben jjajangmyunt rendelünk. Utána az utolsó
szinten pedig bekajálunk és iszunk, HongKi pedig tolja a bebaszós livejait.
Gyorsan felöltöztem és rendbe szedtem elaludt fejemet, amíg
barátom tömte a fejébe gyors reggelijét. Ha ő beszabadul a fürdőbe, egy ideig
nem jön ki onnan. A divatterroristák életéhez hozzátartozik a fél órás fürdő
használat, és még keveset mondtam. Elkészültem aztán visszamentem a konyhába,
ahol az utolsó falatokat pusztította, majd helycserés támadás és én ültem le
enni. Megkajáltam és el is mosogattam a szutykos edényeket, de HongKi még mindig
a fürdőben volt. Nagyot sóhajtva mentem a fürdőhöz és bekopogtam.
- Öregem, ha nem sietsz, rád töröm az ajtót!
- Gyere, csak jót látnál! - hallottam, hogy vigyorog,
megforgattam szemem és benyitottam a fürdőmbe. Majdnem rácsaptam a falapot,
mert pont nyitni akarta az ajtót. Meg is lepődött rendesen.
- Én mondtam, hogy bejövök - vontam vállat. - Örülj, hogy
nem berúgtam!
- Ez most meglepett - röhögte el magát.
- Szedd össze a cuccaid és go! - azzal ott is hagytam, hogy
összeszedjem HongKi táskájába szükséges cuccaimat. Pénztárca, telefon, külső
aksi és iratok. Ha neki van táskája, nekem minek kéne vinnem? Mindig így
pakolunk, így egyszerűbb. Ő a férfi, vigye az én rengeteg holmimat, amik
maximum egy kilót nyomnak. Ő közbe írt Daesiknek, hogy indulunk, és ott
találkozunk.
Buszra pattantunk és az álmosság miatt, csak zenét hallgatva
mentünk, a fáradtságtól oldalra billenő fejjel, a végén a vállára dőlve
elszundítottam egy kicsit, ő meg a fejemnek döntötte buksiját. A jó megállónál
felébredtünk és le is szálltunk, hogy átszálljunk a következő közlekedési
eszközre. Azon már annyira nem voltam álmos, de a malac itt is elszundított egy
kicsit a vállamra fektetve fejét. Addig válaszoltam néhány barátnőm üzenetére,
amiket este ignoráltam, mert ha ott van nálam a coca, akkor a többiekkel nem
fogok írogatni.
A kis túra helyszínünkhöz legközelebbi megállónál
felébresztettem alvó malackát és az épület előtt ácsorgó ismerős csordához
sétáltunk. Ahogy mondataikból kivettem, éppen rólunk beszéltek nagy hahotázások
közepette.
- HongKi is ott van, persze, hogy késnek! - nevetett
Seunghyun.
- Lehet este nem aludtak és ezért nehéz volt a kelés. -
Jaejin arcán perverz vigyor húzódott, észre se vette, hogy közbe mögé értünk.
Jól hátba csaptam, mire úgy megijedt, hogy még fel is kiáltott.
- Csá! - morogtam nekik gyilkos pillantással.
- Oh, noona, szia! - köszönt oda nekem kedvenc basszerosom
kicsit ijedten. - Mi újság? Hogy-hogy késtetek?
- Hát biztos nem azért, mert összefeküdtünk éjjel - forgattam
meg szemeim.
- P-persze, hogy nem. Ki mondott ilyet? – Kinevettem a halálfélelmével
küzdő Jaejint és vállát valamennyire átkarolva elindultam vele.
- Let’s go guys!
